Tegnapi túránk eredménye!:))
Hősök napja
Tisztelt Barátaim!
Mint a korábban előre meghirdetett programunkban is leírtuk, 2010.május 30-án a Hősök Napján a hadisírok gondozását célzó tevékenységet hirdettünk.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy mindenki lakóhelyétől függetlenül a lakhelyéhez közel rendbe hoz egy ott lévő katonasírt.
Ezt mi most a magunk részéről azzal módosítjuk, hogy 30-án Mány településen temetünk újra négy hősi halált halt katonát.
Mivel az ÁNTSZ nem engedélyezte a katonák Nagyegyházán a kopjafánknál történő temetését, így át kellett helyeznünk a helyszínt Mány településre.
Logó
Tisztelt Barátaim!
Talán észrevettétek, egyesületünk logóját kénytelenek voltunk megváltoztatni.
A korábbi logón egy katona ült az alsó harmadában, és pipázott.
Nagyjából egy héttel ezelőtt jelentkezett a HM.HIM illetékese, és közölte velem, hogy az eredeti frontfotó, ami egy csoportkép tartalmazza ezt a katonát, és az Ő tulajdonuk.
Neheztelt, hogy milyen jogon használtuk fel a fotót.
A webmesterünk közlése szerint a fotót annak idején egy amerikai oldalon találta, és onnan emelte be.
Ezzel együtt elnézést kértem a HIM-től, és módosíttattam a logót.